A csend, ami körülvesz  I.

 

A csend, ami körülvesz II.

          

 

A csend, ami körülvesz III.

 

 

A csend, ami körülvesz IV.

Szemét-ügy

Túlságosan sok szemetet termelnek az európaiak. A Nápoly mellett tornyosuló szeméthalmok már nemcsak a helyiek számára jelentenek megoldatlan problémát, a hulladék ügye továbbgyűrűzik, s az egész unió szintjén kezdenek kényelmetlenné válni a hasonló jelenségek. Az egész kontinensre kiterjedő hulladék problémája látványosan  jelentkezik a közösség azon országaiban, amelyek nem rendelkeznek egy átfogó hulladék újrahasznosítási stratégiával. Így a szemét indul vándorútra, s a nápolyiak mintegy napi 700 t eltakarítandó hulladékát a német hatóságok veszik kézbe, s az Hamburgban, a város három hulladékhamvasztó központjában talál végső nyugalomra, írja az International Herald Tribune.

 

Számunkra az öröm korai (lenne). Még ha valamelyik kedves szomszédunk, vagy jóakarónk fel is vállalná, hogy keblére öleli a sok piszkunkat, az esélyünket, hogy precíz következetességgel felpakoljuk és postára adjuk felhalmozott lomjainkat, nagyban meghiusítja az a tény, hogy itt a hulladék nem halomban áll, mint a Vezúv tövében, hanem az szép egyenletességgel szétszórva, hegyen, völgyön, patakmederben gyönyörködteti érzékszerveinket.

Kutyus-ügy

 

Tegnap este mentünk ki a boltba kenyérért, s útközben nézzük, az utcán állnak vagy ketten, tanácskoznak nagyban, s a bokor alatt fekszik egy nagy kutya. Szegény csak  feküdt, néha csóválta a farkat, de  nem akart mozdulni semerre. Az egyik néző, egy kedves hölgy hívta az állatorvost, de amíg kijött, már azért annyi látszott, hogy olyan nagyon nagy baja nem lehet, mert a lábait tudta mozgatni. Az orvos is megnézte, mondta, hogy a hátát, talán a gerincét üthette meg, úgy nézte, hogy törés nincs. De a probléma az volt, hogy ott, az utcán nem lehetett hagyni, szegény állatnak sem gazdája, sem otthona nem volt. A gyerekek persze rögtön megjelentek  a kutya körül, s mondták, hogy ott a környéken már láttak többször is, egy bokorban lakott, de akkor még nem volt semmilyen baja.

Úgyhogy ott álltunk egy jó páran a kutya korul, s nem tudtuk, mi legyen vele. Végül felajánlottam, hogy vigyük fel hozzam. Leterítettünk egy rossz kabátot a földre rátettük a kutyust, betettük mindenestül az állatorvos kocsijának a csomagtartójába, s felvittük haza hozzám. Otthon már egész virgonc lett, sántított erősen, de jól jött-ment a lakásban. Kapott egy pokrócot, hogy azon feküdjön, s pihenjen, egy kicsi vizet. Persze állandóan jött oda hozzánk, ült le, csóválta a farkát és nézett nagy hálás szemekkel. Annyira csendes és barátságos, nagy kutya, egészen olyan, mint egy malamut, csak a feje juhászkutya fej. Nagy bozontos farka van, Katinak az tetszett a legjobban, ahogy csóválta.

Most épp felhívott a tegnapi hölgy, aki hívta az állatorvost, érdeklődött, mi van a kutyussal. Mondtam neki, mennyire jól viselkedett az éjszaka, csak az a probléma, hogy reggel eljöttem a munkába, s otthon kellett hagyni egyedül. A hölgy megszervezte, hogy majd délután vigyük még el egyszer az orvoshoz egy alaposabb vizsgalatra, remélem nem derül ki semmi komolyabb….

Aztán ilyenkor persze az ember állandóan gondolkozik, mit tehet, s mindinkább úgy néz ki, ha nem kerül meg a gazdája, be fogjuk fogadni, s ott fog lakni nálunk.

Délután

 

Katique

Modern-ügy

Az elképzelt értékek uralkodnak el mindenek felett, a cselekmények egy nem létező helyen és térben történnek, sajnos olyan eszközökkel jutnak el a felhasználóhoz, hogy közben hihetetlenül hatásossá is válnak, teljesen lekötvén az érzékszerveket, az elmét egy olyan passzív állapotban tartva, amikor az, csak hagyja magát sodortatni. Csak a döglött hal úszik az árral. Ezért utálom azokat is, akik jó emberismerőkként játszanak a körülöttük lévőkkel, irányítják azokat, anélkül, hogy egy abszolút jó irányába hagynák spontánul kibontakozni az eseményeket. A modern, teljesítményorientált emberi lény frusztráltsága a mindennek a kézben tartásából fakad, a rettenetes félelem a váratlantól. A siker záloga ugyanis az, hogy a lét különböző fordulatai ellenőrizhetővé váljanak. A lehetséges eszközök hagyományos alkalmazása teljesen kizár mindenféle öntörvényűségből származó, spontán megnyilvánulást. Aki azonban rendelkezik akkora ismeretanyaggal is és egy, valamiféle veleszületett helyesen működő intuitív képességgel, nemcsak hihetetlenül sikeres is lehet, hanem hihetetlenül is veszélyes. Ugyanis ha felismeri egy ilyen ember valakiben a sponteneitást, az ösztönös tudást, alapból igyekszik fölé kerekedni, hiszen számára csak akkor van értelme bárminek, ha elhelyezhetővé válik egy számára is értelmezhető skálán.

 

Zöld-ügy

 

Azon túl, hogy a nukleáris hulladék tárolása nemcsak fizikailag megoldatlan, hanem annak hatását még egyelőre nem ismerjük, lényeges szemügyre venni alaposabban ezeknek a költségeit. Mármost hogyha ezt a fogyasztó zsebéből finanszírozza meg az állam, akkor baromi jó: kifizetem az egész biztonságtechnikai sz..rt, és vagy beteg leszek, vagy nem.

Amúgy, megfordítva az egészet, számomra azért is buta szerkezet a nukleáris erőmű, mert hihetetlenül érzékeny. Az energia termelése egy pontban koncentrálódik, meghibásodás, technikai zavar miatt ilyen esetben komoly kieséssel, vagy a hatások halmozódásával kell számolni.

De az energiaszektor mindig is egy stratégiai ágazata marad a gazdaságban. Ennek szétforgácsolására egyszerűen egyik felelős kormányzat sem vállalkozik, ha csak nem akar öngyilkosságot elkövetni.  Itt sem lehet azt mondani, hogy kisebb, helyi érdekek döntenek, hanem ez is marad egy országos, centralizált ágazat továbbra is, amellyel az alternatív energiatermelők képtelenek lennének a jelenlegi helyzetben korrektül versenyezni. A többnyire támogatásokból tengődő helyi energiaszolgáltatók olyan verseny feltételeihez igazodnak, amelyek alapvetően állnak távol tőlük: nem a mennyiségre figyelnek, hanem az ésszerű fogyasztást elégítik ki. Ennél fogva egy bizonyos ponton túl nem termelnek többletet, azaz nem terjeszthető ki a fogyasztói réteg. Másrészt az alternatív energia kisebb termelőegységei valamilyen szinten egymást egészítik ki, mondhatni versenyben állnak egymással: ha egy adott helyen a szélenergia használható leginkább, az csupán az év, vagy egy időszakra jellemző, s bármikor úgymond versenyt jelenthet egy másik forrás, pl. a geotermikus, vagy a napenergia. Így ezek egymást kiegészítve, akár egymással versenyezve sokkal korrektebb árakat jelentenek a fogyasztóknak is.

Eddig azonban a laikusok szájából hallott érvek csupán arra voltak hasznosak, hogy egyszerűen lejáratták, nevetségessé tették azoknak az embereknek a munkáját, akik a szakmai meggyőződésük, kutatásuk eredményei szerint valóban fenntarthatatlannak, egészségtelennek látták, többek között, az energiatermelő pontok ilyen fokú koncentrálását. Vizsgálatuk eredményeit elfogadom, egyrészt mert tudom, hogy a kutatások ilyen jellegű értelmezése valóban a hosszútávon működő folyamatok hatásait vizsgálja, s bár nem egyedülálló a bolygó történetében az élhető környezet különböző faktorainak gyors megváltozása, ezeknek hatása most azonban nemcsak halmozottabban fognak jelentkezni, hanem, az úgymond érintett réteg számbeli nagysága folytán, sokkal brutálisabb is lesz. Másrészt, fontosnak tartom azt, hogy egy adott embercsoport, egy közösség eldönthesse mennyi energiát (eszközt, fogyasztási cikket) termeljen, hogy ezek arányban legyenek az illető térség nyújtotta lehetőségekkel. De ha valóban meg szeretné választani akár az egyén, akár egy kisebb közösség életterének kihasználásának módját mindenképpen többet kell tennie, mint elfogadni egy érvrendszert, egy elméletet. A látható környezetünkön túlnyúló összefüggések vizsgálatából származó következtetések igazából akkor válnak veszélyesekké számunkra, mindenki számára, ha a felmerülő alternatívák terheit nem magunk vállaljuk fel. A közösséget ostorozó szlogenek kifulladása után ugyanis pont ott leszünk, ahol most is: külön-külön vonogatjuk a vállunkat, s bízunk abban, hogy lesz majd valaki, akire rá lehet kenni az egészet.

 

Székelyderzs